Contemporary art of Otto Szabo

Énekek éneke

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Törtem a fejem, hogyan mutathatnám be a legtalálóbban Szabó Ottó festőművészt, úgy, hogy az ne tűnjön személyeskedésnek. Nem titok, hogy egy ideje már ismerem őt, sőt, amikor az egyik könyvemet illusztrálta, együtt is dolgoztam vele. Mindig okoz valami meglepetést nekem. Nem volt ez másképp néhány napja sem, amikor telefonon közölte velem, hogy a ma kiállított képeket még átfestette, mert nem igazán volt velük megelégedve.
Ő az alkotó nyugtalanság festője – örökösen útkereső művész. Nem ötleteket keres, azokból van neki elég, hanem sokkal inkább az ötletek mûvészi megjelenítésének legmeggyőzőbb módjait. Olyan képzőművész, aki a megjelenített objektum gondolatait, lényegét, értelmét keresi. Egy ember, aki számára a kép történetet rejtő szentély, amelyet nem lehet csak úgy, sebtében „elbeszélni“. Minden kép történetét át kell élni, érezni, néha megszenvedni, máskor meg az öröm mámorában végigálmodni.
Szabó Ottó jól tudja ezt, a képei ezért bár első látásra egyszerűek, ha jobban megnézzük őket, látjuk, hogy különlegesen tartalomgazdagok. Vásznain a teljes emberi élet látható, az ember belső világát fejezik ki. A lelkiismerettel folytatott harc képei ezek, ami felett soha nem gyõzedelmeskedik senki. Mintha az angyalkeresés képei is volnának, az angyalé, akinek a szárnyaira mindnyájunknak szükségünk van. Ugyanakkor a rokonlelkek találkozásai is a képek, olyan lelkeké, amelyek ölelése menedéket ad, amikor már minden olyan nehéz... Ezekrõl szólnak Ottó képei – elég csak megállni elõttük, és elgondolkodni...
De nézzük csak, ki is az, aki nemcsak a saját belsõ univerzumát leplezi le elõttünk, hanem a mienkét is, miközben arra kényszerít bennünket, hogy elgondolkodjunk az emberi lét lényegén?
Szabó Ottó Rozsnyón született, ma Bódvavendégiben él a családjával. 1988 és 1994 között a pozsonyi képzõmûvészeti akadémián tanul, Jozef Lebi¹, Igor Rumanský, Vojtech Kolenèík és Róbert Janoviè növendékeként. Jelenleg szabad mûvészettel, szakrális alkotással és szobrászattal valamint könyvillusztrációval foglalkozik. 2008 óta tanít a kassai iparmûvészeti iskolában, reklámgrafika szakon. Alapítótagja a képzõmûvészeket és fiatal értelmiségieket tömörítõ Rovás Társaságnak, 2004-ben pedig részt vett a kortárs képzõmûvészettel foglalkozó Rovart Virtuális Galéria létrehozásában. Több könyvillusztrácó alkotója, grafikái többször jelentek meg sajtótermékekben. Hazai és külföldi szimpóziumok, kiállítások és versenyek rendszeres résztvevõje. Kiállított több szlovák és magyar városban, sõt néhány környezõ országban is. Pedagógusként tehetséges gyerekekkel foglalkozik, akiknek évek óta szervez alkotótáborokat.
Az utóbbi időben az alkotásai fõleg szakrális jellegűek. Mûvészi útkeresése mintha Isten felé fordult volna. Több képet festett szlovák és magyar templomokba, amelyekbe építészeti változtatásokat is javasolt, valamint oltárkereszteket, gyertyatartókat és szobrokat alkotott.
Szakrális mûvészetének gyakori témája a keresztút. Az akadályokkal teli „keresztút“, amelyen mi is keressük a saját angyalainkat. Eközben, ahogy Luciano de Crescenso, a múlt században élt olasz filozófus, író és rendezõ mondta: „Félszárnyú angyalok vagyunk mindannyian. Hogy repülhessünk, át kell ölelnünk egymást.“

Kedves Hölgyeim és Uraim,
nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy megnyithatom Szabó Ottó festőművész kiállítását, és hogy kellemes mûvészi élményt kívánhatok Önöknek.


Elhangzott Szabó Ottó nyitrai kiállítás-megnyitóján (2010. 3. 24 - 4. 18., Konstantin Egyetem, Filozófiai Fakultás, a kulturológia tanszék galériája)

A kiállítás kurátorának - Prof. PhDr. Jozef Leikert, PhD. – megnyitó beszéde

Fordította: Lovas Enikő